2024 március 29

Nagyon jól teljesített az Erste csoport az első fél évben

A nettó kamatbevétel 15,9 százalékkal 2,84 milliárd euróra nőtt a hitelállománynak – főleg a vállalati üzletágban és a jelzáloghitelezés terén szembetűnő – folyamatos növekedése, és a cseh, magyar és román kamatemelések nyomán. A nettó díj- és jutalékbevétel éves összevetésben 10,5 százalékkal emelkedett 1,21 milliárd euróra. A bankcsoport 1,14 milliárd nettó nyereséget ért el 2022 első hat hónapjában a 2021 első félévi 918 millió euró után. A bankcsoport 2030-ig összesen akár 15 ezer támogatott, megfizethető lakás finanszírozását tervezi Kelet-Közép-Európában.

A leányvállalatok – a közszférával szoros együttműködésben – 15 000 megfizethető lakás kialakítását és bérbeadását tűzték ki célul. Ennek érdekében Csehországban erre specializálódott leányvállalat jött létre CS Affordable Housing néven, amelynek célja a megfizethető bérlakások építése. Szlovákiában még ebben az évben mintegy 200 lakást adnak át, a szlovák állam részleges befektetői szerepvállalása mellett. Hasonló koncepciók kidolgozása folyik Magyarországon, Romániában és Horvátországban. Willi Cernko, az Erste Csoport vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a geopolitikai helyzet és a magas infláció beárnyékolja az európai kilátásokat. Ennek ellenére az EU keleti felének gazdaságai eddig válságállónak bizonyultak – viszonylag szilárd államháztartással, töretlen vállalati beruházási hajlandósággal, valamint egyelőre stabil munkaerőpiaci fejlődéssel, és továbbra is pozitív fogyasztói bizalommal – közölte a távirati iroda.