2024 március 29

Kihívásokkal küzd a szlovén energiaipar

Az idei év első felében a hazai energiatermelés az ország szükségleteinek közel 75 százalékát fedezte, ez az elmúlt évtized eddigi legalacsonyabb aránya, tavalyhoz képest 14 százalékkal csökkent. A visszaesés nagyrészt a hosszan tartó szárazság és alacsony vízállás miatt alakult ki, aminek okán csökkent a vízenergia-termelés. Emellett egy baleset folytán megsérült az észak-szlovéniai Velenjében elhelyezkedő szénbánya is, amely egyedül látja el szénnel a sostanji széntüzelésű hőerőművet (TES) – emlékeztetnek a cikkben. Rámutatnak: a szlovén energiatermelők ahelyett, hogy kihasználták volna a magas piaci árak előnyeit, más piacokon vásároltak energiahordozókat a szerződésben meghatározott mennyiségek leszállításának kötelezettsége miatt.

A Gen Energija szlovén vállalat, amely krskói atomerőművet, a Száva (Sava) folyó mentén fekvő vízerőművet és a Brestanica gázerőművet is üzemelteti, az STA-nak elmondta: jelenleg a villamosenergia nagyjából 33 százalékát importálja, csúcsigény idején pedig sokkal többet. „Ez lényegében elfogadhatatlan a stratégiai megbízhatóság szempontjából” – húzta alá a cég. Míg a vízenergia-termelés várhatóan helyreáll, a szlovén energiaszektor második pillére, a krskói atomerőmű októberben egy hónapra leáll tervezett karbantartás miatt. Krsko az ország teljes villamosenergia-fogyasztásának egyötödét adja – írta az STA. Hozzátették: a leállás során a szénerőmű szerepe megnő, azzal, hogy beüzemelik egyik régebbi széntüzelésű blokkját, de a Finance szlovén gazdasági napilap szerint az összes rendelkezésre álló földgázüzemet is működésbe állítják Sostanjban, Brestanicában és Trbovljében.

A GEN Energija arra számít, hogy a kereslet mintegy harmadát a megnövelt víz- és gáztüzelésű erőművek pótolják, de kétharmadát a piacon kell megvásárolnia. Mind a GEN Energija, mind a sostanji szénerőművet üzemeltető HSE tavaly egyaránt 150 millió eurót meghaladó nettó nyereséget könyvelhetett el. A Finance lap szerint idén ugyanakkor veszteséggel fognak működni. Némi könnyítés – írják a cikkben -, hogy az állam garanciát vállalt a GEN Energija, a HSE és a Geoplin gázszolgáltató likviditását illetően, de cserébe mindhárom vállalatnak – amely teljesen vagy részben állami tulajdonban van – meg kell tartania tavalyi és idei nyereségét, nem fizethet osztalékot, és a vezetői prémiumoktól is el kell tekintenie. A szlovén villamosenergia-termelésének 37 százalékát az atomenergia, 30 százalékát a vízenergia, 26 százalékát a szén, a fennmaradó részét pedig a földgáz (4 százalék), a biomassza, és a napenergia (2-2 százalék) adja. Az ország nemzeti energia- és klímavédelmi terve szerint a szenet 2033-ban vezetik ki a mixből – közölte a távirati iroda.