2024 április 20

Kamatot emelt az ukrán jegybank

Ukrajnában tavaly decemberben 24,9 százalékos éves szintű fogyasztói áremelkedést regisztráltak, a múlt évben hatalmasat zuhant a hrivnya árfolyama, az ország devizatartaléka pedig 7,5 milliárd dollárra esett, ami csupán ötheti import fedezésére elegendő.

A jegybank csütörtökön ismertetett előrejelzése szerint idén 17,2 százalék lesz az infláció, és tavaly 6,7 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke csütörtökön azt is bejelentette, hogy pénteken vagy szombaton megállapodnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a Kijevnek nyújtandó pénzügyi támogatás növeléséről. Részleteket nem tárt fel. Jelenleg 17 milliárd dolláros program van érvényben.

Valerija Hontareva elmondta azt is, hogy a jegybank a továbbiakban már nem avatkozik be a hrivnya védelmében tartalékának felhasználásával. Hangsúlyozta azonban: „ez nem azt jelenti, hogy elengedik a hrivnyát, azaz szabadon lebegtetik, csupán azt, hogy az eddigiekhez képest mostantól szélesebb sávban mozoghat”.