2024 április 18

Jelentősen csökkenni fog az infláció az EKB szerint

Jelentősen csökkenni fog az idén az év második felében az infláció az euróövezetben – nyilatkozta Philip R. Lane, az EKB vezető közgazdásza a litván Verslo ľinios lapnak adott interjúban. Összeségében az idén 3,2 százalékos, 2023-ban és 2024-ben pedig 2 százalék alatti lehet az infláció az euróövezetben – ismertette a távirati iroda.

Lane az interjúban megerősítette az EKB határozott szándékát a fellépésre, amennyiben az infláció túlzottan eltávolodna a 2 százalékos céltól. „Ha az inflációnak a céltól való túlzott elszakadására utaló adatokat kapunk, akkor arra természetesen reagálni fogunk” – mondta. „Az első lépés egy ilyen esetben a nettó eszközvásárlások felfüggesztése lesz. A kamatemelés csak ezt követően jöhet szóba.” Az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája az árstabilitás megőrzését követi az euróövezetben 2 százalékos inflációs cél mellett. Az inflációs cél viszonylag nagy felül- vagy alulmúlását az EKB átmenetileg tolerálja.

Decemberben Németországban 5,3 százalékkal, az euróövezetben pedig 5,0 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak emelkedése elsősorban a feldolgozóipari ellátási nehézségekre, valamint az energiaárak növekedésére vezethető vissza. Az interjúban az EKB közgazdásza elmondta, hogy 2022-ben az év első felében még viszonylag magas inflációra számítanak, az év második felében azonban már annak rohamos csökkenésére.

https://www.ecb.europa.eu/press/inter/date/2022/html/ecb.in220125~bcca1469e6.en.html