2024 március 29

Csökkent a német ipar megrendelésállománya

A megrendelésállomány a járványvédelmi korlátozások utáni felfutás keretében 2020 májusa óta 2022 augusztusáig már 37,6 százalékkal emelkedett. Az egy évvel korábbit, a 2021 szeptemberit 6,9 százalékkal haladta meg az idei szeptemberi megrendelésállomány, amelynek teljesítése 7,7 hónapig kötné le az ipar termelőkapacitását. Vagyis az eddiginél rövidebb időre, mert az állomány az idén március óta minden hónapban 8 havi termelés fedezéséhez volt elegendő. A koronavírus-válság első szakaszát követően az ipari termékek iránti erős kereslet és a beszállítói láncokban jelentkező fennakadások miatt az iparvállalatok nem tudták kellőképpen teljesíteni az összes beérkező megrendelést, így a felhalmozott megrendelésállomány folyamatosan nőtt. Szeptemberben a belföldi megrendelésállomány 0,1 százalékkal csökkent az előző havihoz képest, a külföldről érkező rendelések állománya pedig 1,3 százalékkal esett vissza. A félkész termékek gyártóinak rendelésállománya 1,1 százalékkal csökkent, a beruházási javak gyártóié 0,9 százalékkal mérséklődött. A fogyasztási cikkek ágazatában viszont a rendelésállomány 0,4 százalékkal magasabb volt szeptemberben az előző havinál – ismertette a távirati iroda.