2024 április 19

Chipgyárat épít Európában az STMicroelectronics és a GlobalFoundries

A cégek hétfőn tett közös bejelentésükben nem közölték a beruházás költségét, és azt sem, hogy a francia állam mennyi támogatást nyújt hozzá. Egy, az ügyet ismerő személy szerint a teljes beruházás mintegy 5,7 milliárd dollár lenne. A GlobalFoundries és az STMicro szóvivői nem kívántak nyilatkozni. Emmanuel Macron köztársasági elnök hivatala azt közölte, hogy a francia elnök meglátogatja a gyár tervezett helyszínét, és az több mint 5,7 milliárdos beruházást jelent. A közlemény nem nevezte meg az összeg pénznemét. Az elsősorban az autóiparban, a dolgok internetén működő eszközökben és a mobilalkalmazásokban használt 18 nanométeres technológiával dolgozó üzem az STM meglévő crolles-i telephelyének szomszédságában épül fel és a tervek szerint 2026-ra éri el a teljes kapacitását, évente 620 ezer szilíciumkorong előállítását.

Az új gyár mintegy ezer új munkahelyet teremtene, és segítene az STMicrónak elérni azt a célját, hogy 20 milliárd dollár fölé növelje bevételeit. „Nagyobb kapacitással fogjuk támogatni európai és globális ügyfeleinket a digitalizációra és a szén-dioxid-mentesítésre való áttérésben” – mondta Jean-Marc Chery, az STMicroelectronics vezérigazgatója. Az Európai Bizottság az év elején az európai chipekről szóló törvény részeként enyhítette az innovatív félvezetőgyártó üzemek finanszírozási szabályait, mivel a blokk arra törekszik, hogy 2030-ra megduplázza globális piaci részesedését 20 százalékra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió több milliárdos állami támogatással ösztönzi a hazai chipgyárakat, hogy csökkentse az ázsiai beszállítóktól való függőséget, és enyhítse a globális chiphiányt, amely az autógyártók számára nagy károkat okozott. Márciusban az Intel 88 milliárd dolláros európai beruházási terveit ismertette, és Németországot választotta egy hatalmas új chipgyártó komplexum helyszínéül. Franciaországban tervezi új európai kutatási központjának felépítését, amely ezer új csúcstechnológiai munkahelyet teremt. Az Intel telephelyén a legújabb 2 nanométeres chipek készülnek majd, amelyek viszonylag újabbak, mint az STM-GlobalFoundries projekt – ismertette a távirati  iroda.

A chipgyártók 2020 vége óta óriási keresletet tapasztaltak, mivel az elektronikai gyártók nagyobb megrendelései, amelyeket az otthoni munkavégzés terjedése ösztönzött, a készülékek eladásának megugrását eredményezték, ami viszont más iparágak, például az autóipar és a távközlési szolgáltatók esetében ellátási nehézségekhez vezetett. A Gartner és más kutatócégek szerint azonban a PC- és okostelefon-eladások még ebben az évben csökkenni fognak, ami számos iparágban enyhíti majd a chipek hiányát.