2024 április 20

Az ukrán GDP 3,2 százalékkal nőtt

A minisztérium honlapjára eközben felkerült, hogy Ukrajna dollárban számított GDP-je tavaly történelmi csúcsra, csaknem 200 milliárd dollárra nőtt. Az ukrán statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi első negyedévben a GDP 2,2 százalékkal csökkent, a másodikban 5,7 százalékkal nőtt, a harmadikban pedig 2,7 százalékkal emelkedett. A negyedik negyedévre vonatkozó nem végleges adatok szerint a gazdaság 5,9 százalékkal erősödött. Az ukrán jegybank 3 százalékos GDP-növekedéssel számol 2021-re, február elején Denisz Smihal miniszterelnök azonban azt mondta, hogy a bővülés üteme meghaladhatta a 3 százalékot. 2020-ban az ukrán GDP 4 százalékkal csökkent, ez volt az első év 2015 óta, amikor zsugorodott az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett. Ukrajna gazdasága 2019-ben szintén 3,2 százalékkal nőtt – ismertette a távirati iroda.