2024 március 28

Eladták volna a légitársaságot, de nem érdekelt senkit

A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett tájékoztatásból nem derül ki, hogy melyik cég kereste meg az easyJet vezetését. A BBC közszolgálati médiatársaság a Bloomberg pénzügyi információszolgáltató értesüléseit idézve csütörtökön azt írta, hogy a Wizz Air lehetett a jelölt, de ezt egyik részről sem kommentálták. Az easyJet ismertetése szerint a megkeresés alacsony árfolyamprémiumot tartalmazó, nagyon feltételes jellegű, teljes egészészében részvénycserés tranzakcióra vonatkozott.

A cég a tájékoztatás szerint gondosan tanulmányozta a megkeresésben foglaltakat, minden lényeges tényezőt megvizsgált – köztük az érdeklődés nagyon feltételes jellegét, valamint az easyJet által a részvényesek körében tervezett részvénykibocsátás jelentette bizonyosságot és stratégiai lehetőségeket -, és ennek alapján döntött a javaslat visszautasításáról. Az easyJetet megkereső potenciális ajánlattevő ezután közölte, hogy már nem fontolgatja az ajánlattételt – fogalmaz a brit légitársaság csütörtöki beszámolója.

A cég megerősítette egyben azt is, hogy hozzávetőleg bruttó 1,2 milliárd font (500 milliárd forint) értékben zártkörű részvénykibocsátást kezdeményezett, amelyet a befektetők teljes mértékben lejegyeztek. A légitársaság emellett 400 millió font értékű, fedezett rulírozó hitelcsomag felvételéről is döntött. A finanszírozási csomag célja a közlemény szerint az, hogy meggyorsítsa a koronavírus-járvány hatásainak felszámolását és ellenállóképességet nyújtson a cégnek a járványból eredő esetleges további lefelé ható kockázatokkal szemben – adta hírül a távirati iroda.

Az ismertetés szerint az easyJet vezetése azzal számol, hogy a cég az idei negyedik negyedévben a 2019 negyedik negyedévében elért kapacitás 57 százalékával tud majd működni. A beszámoló szerint ez jelentős javulás, hiszen az idei harmadik, folyó negyedév egészében a vállalat a 2019 azonos negyedévében mért kapacitásnak várhatóan a 17 százalékát használja. Az easyJet részvénye a Londoni Értéktőzsde csütörtök délutáni kereskedésében 11,08 százalékos, 87,40 pennys veszteséggel 7,016 fonton járt.