2024 március 29

Dél-koreaiak és oroszok építhetik Egyiptom első atomerőművét

Egyiptom 2015-ben rendelte meg az atomerőmű megépítését Oroszországtól, a projekt keretében négy, 1200 Megawatt teljesítményű reaktort építenek a Kairótól 130 kilométerre északnyugatra, a Földközi-tenger partvonalán található el-Dabaa városában. Dél-koreai tisztségviselők hangsúlyozták, hogy előzetesen konzultáltak a projektről az Egyesült Államokkal, és leszögezték azt is, hogy az általuk szállított műszaki berendezések nem esnek az Oroszország ellen elrendelt szankciók hatálya alá. Az AP amerikai hírügynökség szerint az alku ugyanakkor furcsa benyomást kelt annak tükrében, hogy Washington és szövetségesei fokozni próbálják a gazdasági nyomást Oroszországra és igyekeznek a moszkvai vezetést elszigetelni – adta hírül a távirati iroda.

Csoi Szang Mok, a dél-koreai elnök gazdasági tanácsadója ezzel összefüggésben elmondta, hogy a tárgyalásokat nagyban hátráltatták „a váratlan tényezők”, főleg Oroszország ukrajnai hadjárata, és az annak nyomán elrendelt amerikai szankciók. Jun Szok Jol elnök hivatala egyben reményét fejezte ki, hogy Dél-Korea hozzájárulása a dabaai projekthez elősegítheti, hogy a távol-keleti ország további nukleáris projektekben vegyen részt Afrika-szerte és javíthatja exportesélyeit olyan államokban, mint Csehország, Lengyelország, vagy Szaúd-Arábia.