2024 április 18

Chiphiány ide vagy oda, tartotta magát a kínai feldolgozóipar

A szerdán közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,9 pontra mérséklődött júniusban. Elemzők 50,8 pontra számítottak a májusi, 51,0 pont után. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal.

A termelésre vonatkozó részmutató az előző hónapról 0,8 ponttal gyengülve 51,9 pontra ereszkedett júniusban. Csao Csing-ho, a kínai statisztikai hivatal vezető elemzője az adatokkal egy időben közzétett közleményben a termelés növekedésének lassulását egyebek mellett az utóbbi időben felmerülő globális chiphiánnyal, valamint a szén- és elektromos áram ellátásban tapasztalt nehézségekkel indokolta. Csao rámutatott: az autóiparban elsősorban a chiphiány miatt már a második egymást követő hónapja regisztrálták a termelés és az új megrendelések állományának az 50 pontos küszöb alatti alakulását.

Az új megrendelések állományának részindexe mindazonáltal a feldolgozóipar egészét tekintve élénkülést mutatott: júniusra 51,5 pontra emelkedett a májusi 51,3 pontról a belföldi kereslet javulását jelezve. A külkereskedelem területén ugyanakkor a kereslet gyengülését regisztrálták júniusban, amikor az új export és az import megrendelések állományának részindexe egyaránt az 50 pontos küszöb alatt állt.

A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban a növekedés üteme a múlt hónaphoz képest 1,7 ponttal leromolva 53,5 pontra csúszott vissza. A visszaesést a szolgáltatóipar növekedésének lassulása okozta: a szektor részindexe májusról 2,0 ponttal gyengülve 52,3 pontra mérséklődött. A szolgáltatóiparon belül a többi között a légiközlekedés, a szállodaipar, a vendéglátóipar és az ingatlan szektor teljesítménye esett vissza az 50 pontos küszöb alá az elmúlt hónapban.

Az építőipar teljesítménye stabil maradt, júniusban is megtartva a májusi, 60,1 pontos növekedést.

Az üzleti várakozások 60,8 pontos részindexe ugyan továbbra is magas szintű optimizmusról árulkodott, ám a múlt hónaphoz képest 2,1 ponttal romlott júniusra. A mutató a visszaesés ellenére is az ötödik egymást követő hónapja állt 60 pont fölött – ismertette a távirati iroda.

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index májusról 1,3 ponttal ereszkedve 52,9 pontra enyhült júniusban.

Iris Pang, az ING kínai régióval foglalkozó, vezető közgazdásza szerint, bár a júniusi adatok viszonylag gyengék voltak, nincs jele annak, hogy a kínai gazdaság helyreállása megtorpanna. Rámutatott: a növekedés egyik hajtóerejének számító fogyasztás jelenleg mérsékelten erős és fokozatosan javul. Ennek alátámasztására példaként említette, hogy ugyan a júniusi járványhelyzet rányomta a bélyegét az üzletek és éttermek forgalmára, de ezzel egy időben
fellendült az internetes szolgáltatások iránti kereslet. Pang hozzátette: a külföldi kereslet a világjárvány visszaszorításával várhatóan javulni fog, erősítve a kínai kivitelt. Az ING az adatok tükrében változatlanul a kínai gazdaság hatszázalékos növekedését valószínűsíti az idei második negyedévre.