2024 március 28

Javult a fogyasztók hangulata a tengerentúlon

A Michigan egyetem szokásos havi felmérésének pénteken ismertetett végleges adatai szerint júliusban 51,5 pontra erősödött a fogyasztói hangulatindex a júniusi 50 pontról. A közel két hete ismertetett előzetes júliusi adat 51,1 pontról szólt – ismertette a távirati iroda. Egy éve az index jóval magasabban, 81,2 ponton állt. Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója a júniusi 47,5 pontról júliusban 47,3 pontra mérséklődött, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke pedig 53,8 pontról 58,1 pontra javult.

Az egyéves időtávú inflációs várakozás 5,2 százalék lett, alacsonyabb a júniusi 5,3 százaléknál, míg az ötéves inflációs várakozás 3,10 százalékról júliusban 2,90 százalékra csökkent. A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja. A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében.