2024 március 29

Bátran építkeznek az amerikaiak

A vártnál több lakóingatlant kezdtek el építeni és több építési engedélyt is adtak ki augusztusban az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint augusztusban évesítve 1 millió 615 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami júliushoz képest 3,9 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 17,4 százalékos emelkedést jelent. Elemzők gyengébb adatra számítottak: 1 millió 580 ezres számot vártak a júliusi 1 millió 534 ezer után – adta hírül a távirati iroda.

A lakóingatlanpiac legnagyobb szegmensét jelentő családi házakból éves szintre kivetítve 1 millió 76 ezer ház építését kezdték el, ez az érték az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal kevesebb, tavaly augusztushoz képest viszont 5,2 százalékkal magasabb. Az öt vagy több lakásból álló társasházakból évesítve 530 ezer építését kezdték el, havi összehasonlításban 21,6 százalékkal, éves összevetésben pedig 60,1 százalékkal többet. A kiadott építési engedélyek évesített száma 1 millió 728 ezerre emelkedett a júliusi 1 millió 630 ezerről, 5,1 százalékkal esett. Elemzők 1,61 milliós számot vártak.

A családi házakra kiadott építési engedélyek száma 0,6 százalékkal, 1 millió 54 ezerre nőtt augusztusban. A befejezett lakóingatlan-építések évesített száma 1 millió 330 ezer volt, 4,5 százalékkal maradt el a júliusi 1 millió 392 ezres értéktől, a tavaly augusztusi 1 millió 216 ezernél viszont 9,4 százalékkal volt több.

Egy friss felmérés szerint szeptemberben enyhén javult az építőipari vállalkozások hangulata, miután az építkezésekhez használt faanyagok ára csökkent, a lakások iránti kereslet pedig továbbra is erős maradt, ami ellensúlyozta a munkaerő- és a telekhiány, illetve az ellátási láncok zavarai miatti nehézségeket. Az ingatlanpiac az amerikai gazdaság egyik kiemelkedően teljesítő ágazata. A keresletet az alacsony kamatok és a városokból való kivándorlás hajtotta. A járvány miatt otthonaikba kényszerült amerikaiak milliói kerestek nagyobb és kényelmesebb házat az elővárosokban vagy más ritkábban lakott területeken.