2024 április 19

A Világbank csökkentette globális növekedési prognózisát

David Malpass, a Világbank elnöke szerint a háború, a koronavírus miatti újabb kínai zárlatok, az ellátási láncok zavarai miatt a gyenge növekedés és magas infláció utoljára az 1970-es években tapasztalt időszaka következik. „A stagfláció veszélye jelentős” – írta a jelentés előszavában Malpass, aki szerint a visszafogott növekedés valószínűleg az egész évtizedet jellemzi majd a beruházások világszerte tapasztalt visszafogása miatt, ugyanakkor megvan annak a kockázata, hogy az infláció tartósan magas marad. 2021 és 2024 között a globális növekedés üteme a prognózis szerint 2,7 százalékponttal lassul, ez több mint kétszerese az 1976 és 1979 között tapasztalt visszaesésnek – tette hozzá Malpass. A Világbank előrejelzése szerint a globális növekedés 2,9 százalékra lassul 2022-ben az előző évi 5,7 százalékról, és e szint körül fog mozogni 202z ban és 2024-ben is. Úgy vélik, a globális infláció kissé csökken ugyan a következő évben, de továbbra is a legtöbb országban a célszámok felett alakul. A fejlett gazdaságokban a Világbank prognózisa szerint 2,6 százalékos lesz a növekedés 2022-ben, és 2,2 százalék 2023-ban, a 2021-ben elért 5,1 százalék után.

A fejlődő és a feltörekvő gazdaságokban az idén 3,4 százalékos bővülést várnak a 2021-es 6,6 százalék után. Megjegyzik, hogy ez jelentősen elmarad a 2011-2019 közötti éves átlagos 4,8 százaléktól. Az európai és közép-ázsiai régió gazdasága – amely nem foglalja magában Nyugat-Európát – a várakozások szerint 2,9 százalékkal visszaesik (2021-ben 6,5 százalékkal nőtt), itt 2023-ra 1,5 százalékos növekedést várnak. Latin-Amerikában és a karib térségben az idén 2,5 százalék, jövőre 1,9 százalék növekedést várnak. Az emelkedő olajárakból profitálhat a Közel-Kelet és Észak-Afrika, ahol a növekedés az idén elérheti az 5,3 százalékot, jövőre pedig 3,6 százalékra lassul a világbanki jelentés szerint. Dél-Ázsiában 2022-ben 6,8, 2023-ban 5,8 százalékos növekedésre számítanak. A szubszaharai Afrika növekedése várhatóan 3,7 százalékra csökken 2022-ben a 2021-es 4,2 százalékról – közölte a távirati iroda.