A lengyel központi bank ismertetett új előrejelzése szerint AZ idén és jövőre az eddig vártnál nagyobb lesz a gazdasági növekedés és a fogyasztói áremelkedés is.

A jegybank az úgynevezett júliusi inflációs előrejelzésében az szerepel, hogy a hazai össztermék (GDP) idén 5 százalékkal nő a márciusban várt 4,1 százalék helyett, a jövő évi gazdasági bővüléssel kapcsolatos várakozását pedig 5,1 százalékról 5,4 százalékra javította fel.

Az eddig becsültnél nagyobb inflációval számolnak a jegybanki jelentés összeállítói: az idén 3,1 százalék helyett 4,2
százalékosra, jövőre pedig 3,3 százalékosra a márciusban becsült 2,8 százalékkal szemben.

A statisztikai hivatal múlt héten közölt nem végleges adata szerint júniusban az éves bázisú infláció 4,4 százalék volt, kisebb a májusi 4,7 százalék után. A lengyel jegybank inflációs célja 2,5 százalék, plusz/mínusz 1 százalékpont – közölte a távirati iroda.

Ugyancsak nem végleges adatok szerint júniusban a fogyasztói áremelkedés 0,1 százalékra lassult májushoz képest, amikor még 0,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Tavaly az átlagos infláció 3,4 százalék volt.

Az Európai Bizottság múlt héten ismertetett nyári gazdasági előrejelzése szerint a lengyel GDP az idén 4,8 százalékkal, jövőre 5,2 százalékkal nő, az infláció idén 4,2 százalék, jövőre 3,1 százalék lesz. Tavaly 2,7 százalékkal csökkent a lengyel GDP.