2024 március 28

A háború miatt kerülhet recesszióba Németország

A Bundesbank, vagyis a német jegybank rendszeres havi gazdasági jelentésének pénteken publikált áprilisi kiadásában megállapítja, hogy Németország különösen ki van téve az orosz energiaszállításoknak, ezért egy importtilalom súlyos következményekkel járna. „A legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint a reál bruttó hazai termék az idén közel 2 százalékkal csökkenne 2021-hez képest” – fogalmaz a dokumentum, megjegyezve, hogy „emellett az inflációs ráta is hosszabb ideig jelentősen magasabb szinten maradna”. Mivel rövid távon aligha lenne lehetséges az orosz földgázt teljes mértékben máshonnan származó importtal pótolni, különösen a gázellátásban alakulhat ki ellátási hiány. Németország gázimportjának több mint fele ugyanis Oroszországból származik.

A német jegybank szerint az ukrajnai háború következményei már most gyengítik az euróövezetben a gazdasági kilábalás üzemét a koronavírus-járvány válságából. A helyzeten azonban tovább súlyosbítana, ha az EU embargót léptetne életbe az orosz olaj és gáz importjára is, ami különösen az erősen feldolgozóipari profilú német gazdaságot érintené hátrányosan. A Bundesbank márciusban készített modellszámításai szerint azonban Európa legnagyobb nemzetgazdaságának a teljesítménye az idén még így sem zsugorodna olyan mértékben, mint a 2020-as koronavírus-járvány elején, 2020-ban. A Bundesbank közgazdászai ezt a járványvédelmi korlátozások enyhítése utáni „viszonylag dinamikus fellendülési szakasz” áldásos hatásának tulajdonítják.

A világjárvány első évében, 2020-ban, a bruttó hazai termék 4,6 százalékkal esett vissza Németországban. Tavaly pedig a német gazdaság talpra állt, a GDP 2,9 százalékkal nőtt. A Bundesbank rámutat, hogy a mostani modellszámítások nagy bizonytalanságot hordoznak magukban, ezért a jelzett értékek jelentős mértékben eltérhetnek a megadottól. A bizonytalansági tényezők elsősorban az ellátási láncok ismételt beszűkülése, a drasztikusan megemelkedett energiaárak formájában jelentkezhetnek. Az ukrajnai háború gazdasági következményeinek mértéke ezért még mindig nagyon bizonytalan, és a konfliktus további menetétől függ. A Bundesbank az idei első negyedévben a német gazdasági teljesítmény stagnálására számít.

Az ukrajnai háború kezdete előtt ugyanis az iparban már kezdtek oldódni a fennakadások az alapanyagellátásban. Emellett az építőipar teljesítményének is jót tett az enyhe időjárás. Az ukrajnai háború hatása a Bundesbank megítélése szerint kezdetben még korlátozott volt, amely valószínűleg a világjárvány megfékezésére tett intézkedések enyhítésével hozható összefüggésbe. A háború gazdasági hatásai valószínűleg jelentősen gyengítik az eredetileg tervezett erőteljes fellendülést.

Az Európai Központi Bank (EKB) márciusban kiadott prognózisához képest akár öt százalékkal is csökkenthetik a GDP-növekedést. A külkereskedelmi forgalom csökkenése és az ellátási láncokban ismét megjelenő zavarok, az energiaárak drasztikus emelkedése és a bizonytalanság ezzel együtt járó növekedése már kezdi éreztetni hatását az üzleti és a fogyasztói hangulatindexeken. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréseit idézve a Bundesbank jelentése rámutat, hogy a vállalatok üzleti várakozásai márciusban minden ágazatban jelentősen romlottak. A visszaesés különösen az iparban volt erőteljes, ahol a termelési tervek és az exportvárakozások is meredeken csökkentek.