2024 március 28

Új vezérigazgató az ÉMI Nonprofit Kft. élén

A miniszter közleménye szerint az új vezérigazgató korábban a társaság innovációért felelős vezérigazgató- helyettese volt. Jelentős, nemzetközi környezetben szerzett ágazati és felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, számos, az építéságazat és épített környezet fejlődését meghatározó kezdeményezés előkészítésében és megvalósításában vett részt az elmúlt években. Nagy Márton közleményében hozzátette: a távozó Gyutai Csaba vezetésével az ÉMI érdemben tudta megerősíteni szerepét az állami beruházások támogatásában és minőségbiztosításában, az építésgazdasági beavatkozások megvalósításában.

A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy a beruházások ösztönzését és minőségbiztosítását az ÉMI továbbra is hatékonyan támogassa, elsődlegesen olyan intézkedéseken és támogatási programok megvalósításán keresztül, amelyek a magas minőségű, leggazdaságosabban elérhető építési termékek, építőanyagok beépítését, a magyarországi gyártókapacitások bővítését, a beruházások költségeinek féken tartását és a családok otthonteremtését helyezik előtérbe – olvasható a közleményben. Az ÉMI honlapján elérhető tájékoztatás szerint az ÉMI Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézménye, a hazai építésügy meghatározó szereplője és szakmai szellemi központja. Tevékenységét országos lefedettséggel látja el. Az 1963-ban létrehozott Építésügyi Minőségvizsgáló Intézet volt az ÉMI jogelődje. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nettó árbevétele 2021-ben 3,239 milliárd forint volt, ami 1,198 milliárd forinttal több mint egy évvel korábban. A társaság tavaly 407,574 millió forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 337,339 millió forint volt az adózott eredménye – közölte a távirati iroda.