Korszerű eszközökkel és technológiával felszerelt vámudvar nyílt a fényeslitkei East-West Gate (EWG) vasúti terminálon – közölte az EWG

Az új létesítmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik, és az egyetlen belföldi vámudvar, amelyhez normál és széles nyomtávú vasút egyaránt csatlakozik. Az EWG ezért az Ukrajna és Magyarország közötti vasúti forgalom bővülésére számít, de jelezték, hogy a világ bármely vasúti és közúti árufuvarozója előtt nyitva állnak. A legmodernebb technológiákkal, adatátviteli- és telefonhálózattal, informatikai eszközökkel felszerelt vámudvar szolgáltatásait bármely, vasúton vagy közúton a terminálon áthaladó gazdálkodó elérheti. A hivatal munkatársai nemcsak az EWG terminálra beérkező áruk, hanem bármely, megfelelő engedélyekkel rendelkező gazdálkodó szervezet árujának vámeljárás alá vonását is elvégzik, illetve képesek felső küszöbértékű veszélyes áruk vámkezelésére is.

A vámudvar a tranzitszállítmányok állandó vámfelügyeletét is biztosítja. A közlemény idézi Tálosi Jánost, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta az egyszerű és gyors vámeljárás jelentőségét, és abban bízik, hogy Magyarország aktív résztvevőjévé válik a nemzetközi logisztikának. A vámudvar a közlemény szerint rekordidő alatt megkapta az engedélyeket, és hamarosan megérkezhetnek az első áruszállító konténerszerelvények és kamionok. A terminál éves kapacitása elérheti az 1 millió TEU-konténert (“twenty-foot equivalent unit”, 20 láb hosszú, vagyis 6 méteres, szabványos konténeregység), ami a legnagyobb a kontinensen. A beruházó megállapodást kötött a vezető európai konténerterminál-üzemeltető magyarországi cégével, az Eurogate Rail Hungary (ERH) Zrt.-vel is, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják az európai vasúti áruszállítási útvonalhálózatba – ismertette a távirati iroda

Az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. 2018 nyarán jött létre, a 85 hektáros létesítmény az Új Selyemút nyomtávváltásra képes kapuja – olvasható a cég honlapján. Harmincmilliárd forintból épült vasúti kapcsolatát 2021 májusában adták át. A fényeslitkei az első szárazföldi intermodális kombiterminál Európában, amely saját 5G-hálózatot használ a belső kommunikációra és a technológiai eszközei működtetésére.