2024 április 19

Startol a jegybank új publikációs felülete

Elmondta, hogy a fejlesztés célja tovább mélyíteni az adattartalmat, továbbá felhasználóbarát környezetet biztosítani az adatvagyon iránt érdeklődőknek. Az új statisztikai alportálon továbbra is a publikációs naptár alapján, a fő témák szerint besorolva teszik közzé a tájékoztatókat és az idősorokat, ugyanakkor az adatok között könnyebb lesz a böngészés, a tartalmak egymással össze lesznek kapcsolva. Az igazgató elmondta, hogy az adatszolgáltatást az év folyamán tovább fejlesztik; a jövőben mobiltelefonos applikáció megjelenése várható, ezen kívül erősítik a statisztikai részleg jelenlétét a közösségi médiában, kisfilmeket jelentetnek meg, továbbá nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Beszélt arról is, hogy az MNB éves szinten több mint 300 ezer adatszolgáltatást fogad be és dolgoz fel.

A jegybank statisztikai tevékenysége négy fő területet fed le: a honlapon megjelenő publikációk, a belső adatigénylések támogatása, a kormányzati tájékoztatás és a nemzetközi adatszolgáltatás – ismertette. Gerendás János úgy fogalmazott, hogy a 21. században csak olyan ország tud sikeresen működni, amely döntéseit minél szélesebb adatszolgáltatásra alapozva hozza meg; az adatvagyont kezelő intézmények súlya egyre jelentősebb. Ipacs László, az MNB osztályvezetője a sajtótájékoztatón a 2021-es új publikációkat ismertette. Ezek közül kiemelte a közösségi irányítású vállalatok negyedéves mérlegadatainak a közlését, a nem pénzügyi vállalatok jegyzett tőke változásainak tájékoztatóját, a nonprofit szervezetek mérlegadatainak közzétételét és a valutaforgalom havi idősorait – ismertette a távirati iroda.