2024 március 28

Tovább drágult, csaknem 30 százalékkal emelkedett a gáz ára a holland gáztőzsdén

A gázár 10 óra körül hirtelen történelmi csúcsra is emelkedett, 193,95 euróra, majd jelentősen korrigált. Azt követően ugrott meg a gáz ára délelőtt, hogy az Interfax hírügynökség azt írta, az orosz energetikai óriáscég, a Gazprom szerdára a Jamal-Európa vezetéken elérhető tranzitkapacitásnak csak 20 százalékát kötötte le. Az Oroszországot és Németországot összekötő kétezer kilométer hosszúságú gázvezeték Fehéroroszországon és Lengyelországon halad át, és a Gazprom orosz gázipari vállalat, illetve Lengyelországban és Németországban vegyes vállalatai, az EuRoPol és a WINGAS tulajdonában áll. Éves kapacitása 33 milliárd köbméter. A Gazprom még szerdán reggel azt közölte, hogy továbbra is a megszokott módon szállít orosz gázt Európába ukrajnai tranzittal. Szergej Kuprijanov, az orosz állami holding szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában azt közölte, a Gazprom az európai fogyasztók igénybejelentéseinek megfelelően, normál üzemmódban, március 2-án 109,4 millió köbméter orosz gázt szállít Ukrajnán keresztül. A TASZSZ hírügynökség szerint az igényelt orosz gázmennyiség kedden 109,6 millió köbméter volt – közölte a távirati iroda.