2024 április 19

Energetikai megállapodást írt alá Olaszország Algériával

A megállapodást az állami tulajdonú ENI energiavállalat elnöke, Claudio Descalzi az algériai Sonatrachot vezető Túfik Hakkarral írta alá. A római kormánypalotában tartott találkozón jelen volt Mario Draghi olasz kormányfő és az észak-afrikai ország elnöke Abdel-Madzsid Tebbun is. Az egyetértési megállapodás értelmében az ENI és a Sonatrach új gázmezők kitermelését indítja el, melyek évi hárommilliárd köbméterrel növelik az algériai exportot. A gáz a két ország közötti Transmed-vezetéken jut el Olaszországba. Az ENI 1981-től van jelen Algériában, és a legnagyobb külföldi energetikai vállalat az országban. A tervek között szerepel egy Algéria és Európa közötti tengeralatti áramvezeték kiépítése is. Algéria Olaszország második legnagyobb gázszállítója, a tavalyi adatok szerint évi 28 milliárd köbméter gázzal. Ennél csak Oroszországból érkezett több. Az ukrajnai háború kezdete óta Róma erősítette kapcsolatait Algériával. Mario Draghi és kormánya tagjai, valamint az ENI vezetői április 11-én Algériában szerződéseket írtak alá a gázszállítások mennyiségének növeléséről.