2024 április 20

Nagyot esett a GKI konjunktúraindexe

Április óta az üzleti várakozások csaknem 13 ponttal, a fogyasztóiak viszont közel 30 ponttal estek, ezen belül augusztusban is a fogyasztói várakozások zuhanása volt a markánsabb, 7,5 pont, mínusz 49,2 pontra az üzleti várakozások 4,1 pontos romlásával szemben, amely így mínusz 2,1 pont lett. Összefoglalójában a GKI megjegyezte: az üzleti bizalmi index a múlt év tavaszán, a fogyasztói pedig 2020 tavaszán, a Covid-járvány miatt bevezetett korlátozások okozta pánik idején volt utoljára hasonló mélységben. A rezsiemelés bejelentésének hatása először most augusztusban tükröződhetett a fogyasztók véleményében – tették hozzá. Az üzleti bizalmi index augusztusi csökkenésében minden ágazatnak szerepe volt, de legkevésbé az iparnak, ahol a júliusi esés volt markáns.

Az ipartól eltekintve, ahol a két arány csaknem megegyezik, minden más ágazatban több a pesszimista, mint az optimista cég. Az iparban az előző hónaphoz képest romlott az elmúlt időszak termelésének és a termelési várakozásoknak a megítélése, ugyanakkor az exportot is beleértve javult a rendelésállományé, valamint a készleteké is. Az építőipari bizalmi index érezhetően romlott, háromhavi mélypontjára süllyedt. Augusztusban a magasépítők kilátásai alig változtak, de az amúgy is pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. Az előző háromhavi építőipari termelés és a rendelésállomány értékelése egyaránt romlott. A kereskedelmi bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedésénél nagyobb mértékben csökkent, különösen az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény lett rosszabb.

A szolgáltatói bizalmi index a júliusi javulás után augusztusban ugyancsak zuhant, rosszabb lett az elmúlt időszakra vonatkozó általános üzletmenetnek és a várható forgalomnak a megítélése is. Augusztusban a júliusi szünet után folytatódott az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának április óta tartó romlása, gyakorlatilag már csak az iparban és a szolgáltató szektorban több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Egyúttal folytatódott a lakosság munkanélküliségtől való félelmének ugyancsak április óta tartó erősödése is. Főleg az ipari cégek áremelési törekvése kapott új lendületet augusztusban, csak a kiskereskedelemben volt tapasztalható minimális enyhülés, ahol azonban a cégek több mint 70 százaléka így is emelni tervezi árait, és ezt az arányt augusztusban már az építőipar is megközelítette. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest jelentősen rosszabbnak érzékelte, megtakarítási képességét pedig a februári, mindenkori rekordszintje óta folyamatosan romlónak. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, míg a következő egy évre vonatkozót erősen romlónak érzékelték júliushoz képest – közölte a távirati iroda.