2024 április 20

Nem panaszkodhat az MKB Bank

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel – tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.

A jelentés szerint az első fél évben 40,6 milliárd forintot tett ki az adózás utáni eredmény, ami több mint ötszöröse az egy évvel korábbi 7,2 milliárd forintos nyereségnek. A csoport mérlegfőösszege a második negyedév végén meghaladta a 3 ezer milliárd forintos szintet, ami 1,3 százalékkal magasabb az előző negyedévhez képest, illetve 37,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A banknál az ügyfélbetétek a második negyedévben 1,3 százalékkal nőttek negyedéves alapon, az állomány így elérte a 1841 milliárd forintot, és ezzel megközelítette a 2020. év végi csúcsértéket. A bruttó hitelállomány április-júniusban 4,2 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest, és elérte az 1184 milliárd forintot. A nettó kamateredmény 49,5 százalékkal, a nettó jutalékeredmény 3,2 százalékkal bővült az első fél évben a korábbi év azonos időszakához mérten – derül ki a tájékoztatóból.

Ginzer Ildikó, a bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese a negyedéves jelentés témájában tartott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet a költség-bevételi arány kedvező alakulására, amely mutató 36 százalékon állt az első fél évben, szemben az előző év azonos időszakának 73,5 százalékával. Megjegyezte: a részvételi arány a moratóriumban – amelyet szeptember 30-ig meghosszabbítottak – csak kis mértékben változott a második negyedévben, az adósok 53,1 százaléka vette igénybe a védőhálót.

A moratórium alatt álló hitelek volumene ugyanakkor jelentősen, 20 százalékkal esett vissza éves alapon, jellemzően a vállalati ügyfeleknek köszönhetően – tette hozzá. A lakáscélú hitelek és az otthonfelújítási kamattámogatott kölcsön iránti erős kereslet kedvezően hatott a hitelfolyósításra – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. A lakossági ügyfelekről beszélve azt is hozzátette, hogy kampányuk eredményeképpen június végére 11,5 százalékkal, 9145-re emelkedett a prémium ügyfeleik száma.

A vállalati üzletágban a kamatemelési ciklus miatt a fix kamatozású, hosszúlejáratú konstrukciók kerültek az érdeklődés középpontjába. A bank a súlyát jelentősen meghaladó piacrészt ért el az MFB Pontokon keresztül elérhető mikro- és kisvállalati újraindítási kölcsön folyósításában, továbbá aktív résztvevője a Növekedési kötvényprogramnak – tette hozzá Ginzer Ildikó. A vezérigazgató-helyettes arról is beszélt, hogy a gépjárműfinanszírozási üzletág kiemelkedően sikeres volt az első negyedév után a második negyedévben is, amikor a folyósítások rekordszintet értek el, meghaladták a 122 milliárd forintot.