2024 április 19

Nem fogták vissza költekezéseiket a csehek

Augusztusban éves szinten naptári kiigazítással 4,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom értéke Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

A cseh kiskereskedelem már hatodik hónapja folyamatosan emelkedik. Augusztusban továbbra is leginkább az internetes üzletek forgalma nőtt, ezen a téren az emelkedés 20,6 százalékos volt. A mostani augusztusi forgalomemelkedés alacsonyabb a piaci szakértők várakozásainál. Az elemzők többsége 7-8 százalékos forgalomnövekedéssel számolt.

„A fogyasztók több iparcikket vásároltak, míg az élelmiszerek iránti kereslet mérsékelten visszaesett” – jelentette ki Marie Bousková, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón. Az iparcikkek forgalma augusztusban 8,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évre, míg az élelmiszerek eladása 1,2 százalékkal visszaesett. Idén augusztusban azonban egy munkanappal több volt, mint tavaly.

A naptári kilengések figyelembe vétele nélkül az augusztusi forgalomnövekedés 5,1 százalékos volt. Az iparcikkek forgalma 10,7 százalékkal emelkedett, míg az élelmiszereké 1,5 százalékkal csökkent. Havi szinten augusztusban a forgalomnövekedés 0,3 százalékos volt – adta hírül a távirati iroda.