2024 március 29

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács – Mire számíthatunk?

Elemzők a márciusban kijelölt pálya folytatására számítanak, arra, hogy az alapkamatot 100 bázisponttal 5,40 százalékra, majd csütörtökön az irányadó egyhetes betéti kamatot 30 bázisponttal 6,45 százalékra emeli a jegybank, amivel tovább szűkül a két ráta közötti rés. A Portfoliónak nyilatkozó elemzők szerint nincs oka, hogy az MNB letérjen a kamatpályáról, mivel a forint az utóbbi egy hónapban viszonylag stabilan tartotta árfolyamát és a márciusi 8,5 százalékos infláció 0,2 százalékponttal magasabb volt ugyan az előző havinál, de az emelkedés elmaradt az előzetes várakozásoktól – ismertette a távirati iroda.

Márciusban kétszer lépett a monetáris tanács. Az eredetileg nem kamatdöntő március 8-i ülésen egyedül a kamatfolyosó felső szélét emelték meg 100 bázisponttal 6,40 százalékra, döntően azért, mert a februári kamatdöntés után két nappal tört ki az ukrajnai háború, aminek következményeit a forint árfolyama is megsínylette. A tényleges kamatdöntő ülésen pedig a testület 100 bázisponttal 4,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is, így az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamata 7,40 százalékra nőtt. A két márciusi kamatdöntés után tartott aukciókra az irányadónak számító egyhetes betéti rátát előbb 50 bázisponttal, majd 30 bázisponttal magasabban, 5,85 és 6,15 százalékon hirdette meg a jegybank