2024 március 29

Húsz éves csúcsra futott a török infláció

A török statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy éves szinten januárban 48,69 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a decemberi 36,08 százalék után, havi szinten 11,1 százalék volt az infláció a novemberi 13,58 százalékot követően. Januárban 55,6 százalékkal nőttek az élelmiszerárak éves bázison a decemberi 43,8 százalékot követően. Ugyancsak csütörtökön ismertette a statisztikai hivatal, hogy a januárban az éves szintű termelői árindex 93,53 százalék volt, havi összevetésben pedig 10,45 százalékos emelkedést regisztráltak a decemberi 19,08 százalékot követően. Miközben Törökországban emelkedik az éves infláció, a nemzeti valuta, a líra egyre kevesebbet ér, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök nyomására a jegybank folyamatosan csökkenti az alapkamatot.

A jegybank szeptember óta négy alkalommal, összesen 5 százalékponttal csökkentette irányadó kamatát a jelenleg érvényes 14 százalékra. A líra a dollárral szemben tavaly 44 százalékkal gyengült. A januári inflációs adatok csütörtöki közlése után a dollár 0,5 százalékkal, 13,56 lírára erősödött. A gyengébb líra megdrágítja az importot, az üzemanyagoktól az élelmiszerekig bezárólag, aminek a hatására a mintegy 84 millió lakosú országban egyre többeknek okoz gondot az élelmiszerek és más egyéb alapvető termék megvásárlása. Számos elemző azzal számol, hogy a folyó negyedévben 50 százalék feletti lesz az infláció és az év nagyobbik felében sem csökken 40 százalék alá, talán valamikor az év vége felé enyhülhet érdemben az inflációs nyomás ismertette a távirati iroda.