2024 március 29

Egy hónap alatt közel duplázott a Budapest Airport


A tájékoztatás szerint januártól júniusig 604 ezer utas fordult meg a repülőtéren, a júliusi, vagyis egyetlen nyári hónap utasszáma ennek a 89 százalékát tette ki, a júliusi több mint félmilliós utasszám a júniusban mért adatok duplája, a forgalom elérte a 2019-es rekordév júliusi forgalmának 34 százalékát.

A közleményben kiemelték, az év első harmadában napi 2000-3000 utas, júniusban már naponta átlagosan mintegy 10 000 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, júliusban pedig 18 000.

Az utasszám visszaépülését támogatja az utazási korlátozások folyamatos enyhítése, az átoltottság mértékének növekedése, továbbá az egységes EU-s védettségi igazolás júliusi bevezetése is – írják a közleményben.

A Budapest Airport közleményébe kitért arra, hogy a korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is stabilan erős a cargoforgalom, a BUD Cargo City által kezelt havi légi áru mennyisége júliusban is 15 ezer tonna fölött volt, ami több mint 40 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakánál. Ezzel az év első hét hónapjának árumennyisége átlépte a 100 000 tonnát, a 2020. július és 2021. július közötti időszakban meghaladta a 160 000 tonnát.