2024 április 19

Az ITM arra ösztönzi a cégeket, hogy csatlakozzanak a mentorprogramjához

Kiemelte: újraindították a program „vállalati mentorlábát”, s ennek keretében 10 cég 19 telephellyel – köztük a Bosch 7 telephellyel – társult a kezdeményezéshez. A program célja az, hogy a kistelepülésen élő fiatalok megismerkedhessenek a munka világával és a szakmákkal a vállalatok helyszínein, egyetemi mentorok segítségével – ismertette az államtitkár a diákoknak és a sajtónak szervezett eseményen.

A programban 2019 óta több mint 5000 általános iskolás diák és egyetemista mentor vett részt közel 100 településről – tájékoztatott a szakpolitikus. A programhoz korábban 23 cég csatlakozott vállalva azt, hogy megnyitja irodáit és műhelyeit a diákok előtt – jelezte. György László szerint az ITM célja, hogy 2023-ra minden olyan magyarországi diákhoz eljusson a program, akinek segíthet az eligazodásban. A Bosch csatlakozását a kezdeményezéshez mérföldkőnek nevezte, amire korábban „álmukban sem mertek volna gondolni” – adta hírül a távirati iroda.

Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban az eseményen elmondta: vállalatuk azért kötelezte el magát a program mellett, mert hiszik, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a képességei kibontakoztatására. A vállalat számára kiemelten fontos érték a tudás, ami a cég folyamatos fejlődésének a záloga is egyben – jegyezte meg a vállalat vezetője. A társaság küldetésének tekinti a fiatalok mentorálását, akik közül kerülnek ki a jövő mérnökei, fejlesztői vagy tudósai – fűzte hozzá.

Szászi István felidézte, hogy Robert Bosch egy 12 gyermekes földműves családba született, sikeres pályafutását pedig annak köszönhette, hogy a családban nagy figyelmet szenteltek az oktatás fontosságának. A Tanítsunk Magyarországért program az ITM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája összefogásával jött létre.