2024 április 18

Létesítési engedélyt kapott Paks II.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb. Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen – közölte. Rámutatott: a több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a „zöld utat”. „A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel” – szögezte le, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk. „Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket” – fogalmazott.