Közleményükben kiemelik: a Semcorp 183 millió eurót fektet a
létesítmény megépítésébe, amely várhatóan 2023 első negyedévében
kezdi meg a gyártást. A beruházással több mint 400 helyi
munkahelyet hoznak létre termelési, mérnöki és adminisztratív
területeken.

Az önkormányzat és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. határidőre
teljesítette mindazon feladatokat – telekalakítás, ideiglenes
közműkapcsolatok kiépítése, lőszermentesítés -, amelyek a végleges
adásvételi szerződés aláírásának előfeltételei voltak. Ennek
megfelelően a cégcsoport a debreceni déli ipari parkban 19 hektáron
építi fel 97 000 négyzetméteres üzemét – írták.

“Debrecen a világ legversenyképesebb városai közé tartozik,
amelyet az is bizonyít, hogy a város és a Debreceni Vagyonkezelő
Zrt. az EDC Debrecennel együttműködve a Semcorp által meghatározott
rendkívül szoros határidőket is teljesíteni tudta, és ezáltal
minden feltétele teljesült a beruházás megkezdésének. Örömmel
állapíthatjuk meg, hogy a jelenlegi világjárvány ellenére is tovább
erősödik Debrecen gazdasága – idézi a közlemény Papp Lászlót
(Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét.

A Semcorp jelenleg öt kínai telephellyel rendelkezik, a
debreceni lesz az első Kínán kívüli gyártóhelye. A debreceni gyár
várhatóan 400 millió négyzetméterrel bővíti majd a cégcsoport
meglévő 3,3 milliárd négyzetméter szeparátor fólia gyártási
kapacitását.

A Semcorp, hivatalos nevén Yunnan Energy New Material Co. Ltd.,
jelenleg a legnagyobb LiBSF szállító a világon. Ügyfelei között
olyan globális piacvezető lítium-ion akkumulátor ellátók
szerepelnek, mint az LG, a Panasonic, és a Samsung – olvasható az
önkormányzat közleményében.