2024 április 20

Folytatódik a forint erősödése

A Magyar Nemzet Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden a várt mértékben, 30 bázisponttal 1,50 százalékra emelte az alapkamatot és szintén 30 bázisponttal a kamatfolyosót is, ami így 0,55 százalék és 2,45 százalék közötti lett. A 14 órakor elhangzott jegybanki bejelentéskor az euró 349,33 forintot, a frank 326,11 forintot, a dollár pedig 297,64 forintot ért.

A következő egy órában az euró 348,72 forintra, a frank 325,60 forintra, a dollár pedig 296,79 forintra gyengült. 15 órakor ismertette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklását, ami után folytatódott a forinterősödés. A kamatdöntés indoklásában megerősítették: a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

Az indoklásban azt is jelezték, hogy a testület döntött az állampapír-vásárlási program fokozatos, a piaci stabilitás fenntartásának szempontjait figyelembe vevő kivezetésének megindításáról. Ezen kívül a grémium már nem jelöl ki az állampapír-vásárlási program keretében vásárolt teljes állományra vonatkozó felülvizsgálati korlátot, ehelyett a heti vásárlások célmennyiségét határozza meg. A forint egy óra alatt – 16 óráig – 348,72-ről 348,27-re erősödött az euróval, 325,60-ról 324,84-re a frankkal, és 296,79-ről 296,26-ra a dollárral szemben.