Beavatkozásokat indított pénteken a cseh jegybank a cseh korona árfolyamának védelmére – közölte honlapján a Cseh Nemzeti Bank.

A cseh jegybank nemzetközi összehasonlításban is magas devizatartalékokkal rendelkezik, amelyek kihasználása rendkívüli esetekben, mint a mostani, teljes mértékben indokolt – olvasható a közleményben. A cseh korona árfolyama a két legfőbb külföldi valutához – dollár és euró – február 21. óta gyorsan csökken. A Patria Online pénzügyi honlap azt írta, hogy a cseh korona a két hét alatt azaz péntekig az euróhoz viszonyítva 1,2 koronát, a dollárhoz viszonyítva pedig 1,8 koronát veszített értékéből. A Cseh Nemzeti Bank közlése szerint a korona a pénteki napot is gyengüléssel kezdte, de a beavatkozás bejelentése után megfordult a tendencia. Délelőtt 11 órakor egy euró már 25,62 koronába, egy dollár pedig 23,24 koronába került, ami 0,15, illetve 0,05 koronával erősebb a csütörtök esti árfolyamnál – ismertette a távirati iroda.

A cseh jegybank legutóbb 2013 és 2017 között avatkozott be a devizapiacon, akkor a cél a korona túlzott megerősödésének megakadályozása volt, a jegybank 27 koronás szint megőrzéséért interveniált. A hivatalos pénzügyi források szerint a Cseh Nemzeti Bank pillanatnyilag 157 milliárd eurós tartalékkal rendelkezik, ami a cseh bruttó hazai termék (GDP) 62 százaléka. Számos elemző úgy véli, hogy ez a tartalék feleslegesen magas és a korona erősödése következtében hosszú távon veszteséget okoz a pénzintézetnek. A mostani beavatkozásokkal tehát a jegybank két legyet üt egy csapásra: megállítja a korona gyengülési folyamatát, illetve csökkenti a magas devizatartalékokat – fogalmazott David Marek, a Deloitte tanácsadó cég gazdasági elemzője a CTK hírügynökségnek.