2024 március 28

Szenved a PC szektor – Esnek az eladások

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült adatok szerint a személyi számítógépek értékesítése világszerte 15,3 százalékkal, 71,3 millióra esett a június végével zárult három hónapban éves összevetésben. A visszaesés az elemzők által vártnál nagyobb volt a második negyedévben, amit részben a koronavírus-járvány miatti kínai gyárbezárások és a továbbra is fennálló komoly logisztikai problémák okoztak. „A recessziótól való félelmek nőnek, és ez minden piaci szegmensben visszafogja a keresletet” – mondta Jitesh Ubrani, az IDC mobileszköz-szakértője.

Az értékesítés csökkenése és a gyengülő kereslet ellenére a globális PC-eladások csak kis mértékben maradtak el a két évvel korábbi, 2020 második negyedévi szinttől (74,3 millió), illetve meghaladta a 2018 és a 2019 második negyedévi 62,1 millió, illetve 65,1 millió darabos szintet – ismertette a távirati iroda. A PC-gyártók listáján a kínai Lenovo és az amerikai HP Inc. a csökkenő eladások ellenére megőrizték első és második helyüket az idei második negyedévben. A Dell maradt a harmadik helyen, míg az Apple Inc. az Acer Group mögött az ötödik helyre szorult vissza.