2024 március 29

Kellemetlen meglepetést okozott a HP

A cég azt közölte, hogy az április 30-án zárult pénzügyi második negyedévében az adózott eredménye 17 százalékkal, 1 milliárd dollárra, részvényenként 94 centre csökkent az egy évvel korábbi 1,2 milliárd dollárról, részvényenként 98 centről – ismertette a távirati iroda. Az elemzők jobb adatra, részvényarányosan 1,05 dollárra számítottak. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény ugyanakkor jobb lett a várt 1,02 dollárnál, 1,08 dollár lett.

A HP Inc. bevétele 4 százalékkal, 16,5 milliárd dollárra emelkedett, az egy évvel korábbi 15,9 milliárd dollárról, ami felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 16,2 milliárd dollárt. A cég közleménye szerint a negyedévben a személyi számítógépek részlegének a bevétele 11,5 milliárd dollár volt, 9 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők átlagosan 11,4 milliárd dollárt vártak. A nyomtatók értékesítéséből származó bevétel 7 százalékkal, 5 milliárd dollárra csökkent. A HP javított a folyó pénzügyi évre vonatkozó részvényarányos nyereség előrejelzésén, azt 4,24-4,38 dollárra változtatta az eddig várt 3,87-4,07 dollárról.