A világ legnagyobb közösségi hálózatát birtokló American Meta Platforms (az egykori Facebook) adózott eredménye 8 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben és gyenge kilátásokról számolt be.

A cég adózás utáni eredménye 10,285 milliárd dollár, részvényenként 3,67 dollár volt a december végével záródott három hónapban, szemben az előző év azonos időszakában elért 11,219 milliárd dollárral, részvényenként 3,88 dollárral. A Meta bevétele ugyanakkor 20 százalékkal, 33,671 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 28,072 milliárd dollárról. Ezen belül a reklámbevételek 27,19 milliárd dollárról 32,64 milliárd dollárra emelkedtek. Az elemzők véleményének átlagában nagyobb, 3,85 dolláros részvényarányos eredmény, de szerényebb, 33,4 milliárd dolláros bevétel szerepelt. A folyó első negyedévre a Meta 27-29 milliárd dolláros bevételt tervez, ami elmarad a szakértők által becsült 30,2 milliárd dollártól.

A Facebook közösségi hálózatba legalább havi egyszer belépők száma (MAU) december végén 2,91 milliárd fő volt, ami 4 százalékos növekedést jelent éves szinten. A napi aktív felhasználók száma (DAU) 5 százalékkal, 1,93 milliárdra emelkedett. A cég becslései szerint a világon körülbelül 2,82 milliárd ember használja naponta a Facebookot, az Instagramot, a WhatsApp-ot vagy a Messengert, és körülbelül 3,59 milliárd ember havonta legalább egyszer. Ezek a számok éves összevetésben 8, illetve 9 százalékkal nőttek. A tavalyi utolsó negyedévben a Meta 19,18 milliárd dollár értékben vásárolt vissza saját részvényt, a múlt év egészében pedig 44,81 milliárd dollárért. A Meta részvényára a New York-i tőzsde zárása utáni elektronikus kereskedésben több mint 20 százalékkal zuhant. A Meta piaci tőkeértéke 4 százalékot emelkedett az év eleje óta,