2024 március 28

Bővítik a szolgáltatásokat az IC+ programban a Budapest-Szeged vasútvonalon

Vitézy Dávid hozzátette: ez csak az első lépés, mert szeretnék elérni, hogy Magyarország összes kiemelt intercity járatán hasonló üzemidő legyen. Ismertette: a Budapest-Cegléd-Kecskemét-Szeged vasútvonal Magyarország egyik legforgalmasabb vonala, a járvány előtt 2019-ben 3 millió volt az éves utasszám. A járvány előtti utasszám visszatért: idén az első nyolc hónapban is már 1,9 millióan választották a vasutat ezen a vonalon. Rámutatott: az autózással versenyképes vasúti szolgáltatáshoz nagyban hozzájárul az, hogy egész nap rendelkezésre állnak az IC-járatok. Kitért arra, hogy folytatják a távolsági járműpark fejlesztését.

A kormány arról is döntött, hogy 39 plusz további 10 intercity-szerelvény beszerzését indítják el. Ezek az új vonatok 7, legfeljebb 9 kocsis új intercity vonatok lesznek, amelyek a MÁV-Start állományába érkező új Siemens mozdonyok mögött korszerű kocsikkal közlekednek majd. Ez azt jelenti, hogy ezzel a beszerzéssel minden intercityként közlekedő távolsági vonat korszerű, 21. századi jármű lesz Magyarországon, ezzel szeretnék népszerűsíteni és versenyképesebbé tenni a környezetbarát vasúti közlekedést. Elmondta, hogy az IC+ kocsik megjelenésével egyidőben közel 40 év szolgálat után búcsúznak a napi forgalomból a vonalról a Rába gyártmányú komfortkocsik. Október 1-2. között a MÁV-START járműbúcsúztató programot szervez ezen a 140-es vasútvonalon. Pafféri Zoltán, a MÁV elnök-vezérigazgatója arról beszélt: a csoport célja, hogy a közösségi közlekedés valós alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek, minél többen váltsanak vonatra vagy buszra az autó helyet.

Az IC+ program újabb eleme a most életbe lépő szolgáltatásfejlesztés, járatsűrítés, ami a csatlakozási lehetőségekkel az ország több pontjára biztosítja az eljutást. Ceglédről például át lehet szállni az IC beérkezését követő 5 percen belül Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza irányába – mondta. Tájékoztatása szerint 2023 ősztől Szabadka felé is megindulhat a személyforgalom Szegeden keresztül. Szeberényi Gyula Tamás Bács-Kiskun megye 2-es választókerületének országgyűlési képviselője üdvözölte a fejlesztést, ami megkönnyíti a kecskemétiek és környéki lakosok életét. Az új lehetőségekkel megfelelő alternatívát nyújt a vasút a közúti közlekedéssel szemben. Reményét fejezte ki hogy ezután sokkal többen fognak vonattal közlekedni – közölte a távirati iroda.