2024 március 29

Az szja-visszatérítés 33 százalékát a megélhetére költötték a családok

Tizennégy százalékát adósság, illetve hiteltörlesztésre szánták, 20 százalékát pedig utazásra és alkalmi vásárlásokra – közölte a K&H biztos jövő felmérésében.

A visszatérítéshez jutó családok 92 százaléka átlagosan 596 ezer forintot kapott vissza, 20 százalékuk kevesebb mint 250 ezer forintot, 3 százalékuk pedig – a két szülő együtt – több mint 1,5 millió forint extra bevételhez jutott. A bank felmérésből kiderült az is, hogy a családok 40 százalékánál a visszautalt összeg 250 ezer és 749 ezer forint között volt – ismertette a távirati iroda.