2024 április 20

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az ünnepélyes átadáson elmondta: a fejlesztés egy erős, dinamikus cég önerejéből valósult meg. Mindez mutatja a magyar piacba és gazdaságba vetett bizalmat, márpedig „a mai háborús, szankciós időkben a bizalom az egyik legnagyobb érték” – hangsúlyozta. A fejlesztés illeszkedik a magyar kormány gazdasági és társadalmi céljaihoz – fűzte hozzá. Szavai szerint a szomszédban folytatódik a háború, az Európai Unió szankciós politikájának pedig naponta láthatók a negatív hatásai, mégis a számok a munkaalapú magyar gazdaság válságállóságát tükrözik. A gazdasági növekedést nézve Magyarország jelenleg az ötödik az európai uniós rangsorban, miközben szeptemberben és októberben is többlettel zárt a költségvetés – közölte. A munkanélküliség az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban és az elmúlt napokban is többszörös kereslet mellett fogytak a magyar állampapírok Európában és az ázsiai piacon is – tájékoztatott.

Az Eurostat listáján Magyarország az első az uniós adócsökkentési rangsorban, a Tax Foundation legújabb elemzése szerint hetedik az OECD-országok adóversenyképességi rangsorában – számolt be. Elmondta, hogy az adócsökkentés 2010 óta folytatott politikája meghozta a várt eredményeket. A reálbérek az elmúlt bő tíz év során 55-60 százalékkal emelkedtek, a kiskereskedelmi forgalom másfélszeresére bővült – tette hozzá. Az államtitkár méltatta a karcagi beruházást, szavai szerint a régió gazdasági teljesítménye az egy főre jutó GDP alapján csaknem duplájára nőtt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a foglalkoztatási ráta 2010 óta 54,7 százalékról 72,5 százalékra javult, miközben a munkanélküliségi rátát 10,4 százalékról 4,7 százalékra sikerült leszorítani. A keresetek az országos trendnek megfelelően ebben a régióban is több mint duplájára emelkedtek az elmúlt időszakban – mondta. Kitért arra, hogy a Penny Market karcagi logisztikai központja a cég három országos központjának egyike. A bővítés után 10 ezer négyzetméteres új logisztikai központban kezdetben negyven, később akár száz új munkahely is létesülhet. Florian Jens Naegele, a Penny Market Kft. ügyvezető igazgatója az átadón arról beszélt, hogy az áruházlánc kínálatának jelenleg is csaknem kétharmadát magyar beszállítók biztosítják.

A korszerűsítésnek köszönhetően fenntarthatóbbá, ezzel együtt költséghatékonyabbá és környezettudatosabbá is vált a létesítmény működése – mondta. Silke Janz, a Penny Market Kft. pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a beruházással a létesítmény külterülete 30 ezer, az épület pedig 10 ezer négyzetméterrel bővült, ezzel csaknem a duplájára növelve a tárolási kapacitást. A megnövekedett forgalom megkövetelte, hogy még több termékkel lássák el a kelet- magyarországi egységeket – mondta. A Penny legnagyobb munkáltatónak számít Karcagon és környékén, ahol kizárólag saját alkalmazottak dolgoznak. Az eseményen részt vett többek között Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke, Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal főispánja, Szepesi Tibor, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP). A Penny Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 228 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és csaknem 5000 munkatársat foglalkoztat – ismertette a távirati iroda.

A Penny tájékoztatása szerint kiemelt hangsúlyt fektetnek a magyar beszállítókkal fenntartott kapcsolatokra. A nyilvános cégadatok szerint a Penny Market Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben meghaladta a 321,57 milliárd forintot, 2020-ban mintegy 307,4 milliárd volt. A társaság adózott eredménye tavaly mintegy 4,374 milliárd forintra csökkent az előző évi mintegy 4,7 milliárdról. (+FOTÓ)