Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.

A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek – közölte a vállalat pénteken. A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten. A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie – fogalmaztak. A közlemény szerint a vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők. Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – írta a Magyar Posta – ismertette a távirati iroda.