2024 március 28

Az MNB bírságot vetett ki a Magyar Posta Biztosítóra


A tájékoztatás szerint az MNB korlátozott terjedelmű átfogó vizsgálatot végzett a Magyar Posta Biztosító Zrt.-nél (Posta Biztosító). Ennek során a 2019. január 25-től a vizsgálat lezárásáig tartó időszakot tekintették át.

Az MNB megállapította, hogy a biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) nyilvántartási és ellenőrzési rendszere több ponton sem teszi maradéktalanul lehetővé a jogszerű működést. A Posta Biztosító számos esetben nem vagy késedelmesen tett eleget a bonus-malus besoroláshoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségének.

Több tekintetben nem felelt meg továbbá az informatikai rendszer védelmének szükséges szintjét meghatározó jogszabályi rendelkezéseknek. Hiányosságok merültek fel a biztosító által kiszervezett egyes tevékenységek nyilvántartása, a kiszervezett tevékenységek minősítése és ellenőrzésére kapcsán. Nem bizonyult minden szempontból szabályszerűnek egyes biztosítási konstrukciók termékterve, illetve ezen belül azok díjkalkulációja.

Emellett a biztosító nem szabályozta átfogóan az esetleges csalások megelőzését, azok kezelését, s nem tartotta nyilván megfelelően dokumentálva az ilyen eseteket. A kárrendezés területén a Posta Biztosító szabályzatai egyes részfolyamatoknál nem rögzítettek határidőt, illetve számos esetben helytelen kárbejelentési időpontot rögzítettek a kárnyilvántartó rendszerében.

A társaság nem tartotta be mindenben az ügyfelek kártérítési igényeivel kapcsolatos tájékoztatási szabályokat sem, így például nem küldte meg határidőben az indokolással ellátott kártérítési javaslatait, válaszait egyes üzembentartóknak. Több biztosítási termék írásos szerződéses feltételeinél pedig kötelező tartalmi elemek hiányoztak.

A panaszkezelés során a biztosító nem mindenkor rögzítette, tartotta nyilván tényleges panaszként és vizsgálta ki megfelelően az ügyfelek kifogásait. Nem válaszolták meg minden esetben határidőben az ügyfélpanaszokat, illetve nem vagy nem megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat a panasz elutasítása esetén a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről. Mindezek alapján az MNB 2023. március 31-i teljesítési határidővel kötelezte a Posta Biztosítót a feltárt hiányosságok – dokumentumokkal alátámasztott – megszüntetésére.

A jogsértések miatt az MNB 25 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosítóra. A bírság összegének meghatározásakor a jegybank súlyosbító körülményként vette figyelembe egyebek közt a kgfb-hez kötődő jogszabálysértések piaci hatását, illetve az IT, a kiszervezések, a belső szabályzatok, a csalásmegelőzés, a kárügyintézés kapcsán feltárt hiányosságok esetében az általuk okozott kockázatot.

Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a biztosító több jogsértést megszüntetett, illetve azok korrekciójának tervéről számolt be – ismertette az MNB – tette közzé a távirati iroda.