2024 április 19

Változatlanul kapkodják az új autókat

Az egyesület ugyanakkor jelezte, hogy ezeknek az autóknak mintegy 30 százaléka nem kerül belföldi végfelhasználóhoz, mert hat hónapon belül kivonják a forgalomból reexport, tesztautó leállítás, bérletből visszavétel céljából, vagy más üzleti okból. Az MGE megjegyzi: ez a trend nincs jó hatással a belföldi autóparkra sem korösszetétel, sem a közlekedésbiztonság és a környezetvédelem szempontjából. Szeptemberben 9524 új személyautó került forgalomba, ami 17 százalékos csökkenés éves összevetésben.

Az MGE rámutat: az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dízelek kárára, ami a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából nem jó folyamat, míg más káros anyagok oldaláról nézve kedvezőbb lehet. A full és konnektoros hibrid autók volumene a piac teljes méretéhez képest még mindig alacsony, a növekedési ütem jelentősen elmarad a várakozásoktól, annak ellenére, hogy sorra jelennek meg az ilyen modellek, és ezek megvásárlását az állam is támogatja. Jelezték: a most meghirdetett elektromosautó-támogatás pillanatok alatt elfogyott, így a második fél évben a pályázott autók átadása várható.

A szövetség szerint üdvözlendő, hogy az állam támogatja a nulla kibocsátású autókat, de jobbnak tartanának egy, a környezetterhelést és nem a meghajtási módot figyelembe vevő lépcsőzetes és folyamatos támogatási rendszert. Kitértek arra is, hogy a használt autó behozatal továbbra is jelentős: az első háromnegyed évben 97 973 jármű érkezett az országba, ami ismét meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését. Megjegyzik, hogy a használtautó-import környezetvédelmi szempontú szabályozása első lépéseként év elején megjelent jogszabály a vizsgáztatási rendszeren keresztül kontrollálja a környezetszennyező használt autók behozatalát és forgalomba engedését – ismertette a távirati iroda.

Az MGE üdvözli ezt a lépést, és továbbiakat vár, mivel álláspontja szerint ennek az intézkedésnek a hatása nem elég erős. Közölték: a haszonjármű területen 2021 eddig jelentős növekedést hozott, de kérdés, hogy a következő időszakban ez milyen trendet mutat, a későbbiekben tudnak részletesebb elemzésbe bocsátkozni. Az idén január-szeptemberben 17 410 új kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, 14 százalékkal többet, mint tavaly. Az idén az első kilenc hónapban 3366 új nagyhaszonjármű került forgalomba, 51 százalékkal több, mint 2020-ban.