2024 március 28

Nem hozta az elemzők által várt eredményt a Volvo

A Volvo AB konszern adózott eredménye 20,5 százalékkal, 7,03 milliárd svéd koronára (743,1 millió dollárra, 1 korona=36,23 forint) csökkent az idén az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakában elért 8,84 milliárd koronához képest. A teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó cég bevétele eközben éves szinten 12 százalékkal, 105,3 milliárd koronára nőtt. Elemzők kisebb, 98,22 milliárd koronás bevétel mellett nagyobb, 7,92 milliárd korona adózott eredményt vártak. A működési eredmény 11,82 milliárd koronáról 12,68 milliárd koronára emelkedett, nagyobb lett a szakértői becslésekben szerepelt 10,55 milliárd koronánál.

A kamionszállítások 6 százalékkal nőttek az elmúlt negyedévben, de az új megrendelések 47 százalékkal csökkentek. A Volvo AB konszern a világ második legnagyobb teherautó-gyártója. A vállalat megerősítette idei évre vonatkozó előrejelzéseit az európai, észak-amerikai és brazil teherautó-piacra vonatkozóan. A Volvo ugyanakkor 1,1 millióról 1 millióra rontotta a kínai eladási előrejelzését, Indiával kapcsolatban viszont 300 ezerről 325 ezerre javította. A Volvo AB részvényára 0,2 százalékos pluszban állt a stockholmi értéktőzsdén 10.30 óra körül.