A vártnál jobb eredményt ért el tavaly a vállalat.

Két veszteséges év után nyereséggel zárta a 2021-es évet a francia Renault konszern és a vártnál jobb működési eredménye alapján a válság áthidalására kapott állami támogatás idő előtti visszafizetésére készül – jelentette be a Renault pénteken a Párizs melletti Boulogne-Billancourt-ban.

A csoport árbevétele 6,3 százalékkal 46,21 milliárd euróra nőtt 2021-ben, nyereség 967 millió euró lett. Az előző évben, 2020-ban a vállalat még nyolcmilliárd eurós veszteséget szenvedett el a koronaválság idején. A Renault 2019-ben is veszteséges volt, 141 millió euróval csúszott mínuszba, tíz éve az első alkalommal. Az egy részvényre jutó nyereség 3,26 euró lett, szemben az előző évi 29,51 eurós veszteséggel. Az AvtoVAZ orosz leányvállalat nélkül 40,40 milliárd euró volt a tavalyi értékesítési árbevétel, 7,1 százalékkal magasabb az előző évinél. Az autógyártó konszern 3,6 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget ért el 2021-ben, két évvel korábban túlteljesítve a 2023-ra kitűzött 3 százalékos célt.

Az idén “legalább” 4 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget tervez elérni a Renault. A vártnál jobb eredmény miatt a Renault a válság idején kapott négymilliárd eurós állami támogatás tervezettnél korábbi visszafizetésére készül. A vállalat tavaly ebből már egymilliárd eurót törlesztett, a fennmaradó részt pedig 2024 helyett már 2023-ig vissza fogja fizetni. A Renault továbbra is chiphiánnyal küzd. Tavaly a tervezettnél mintegy 500 ezerrel kevesebb autót gyártottak le az elektronikai alkatrészek hiánya miatt, az idén pedig mintegy 300 ezer lehet a lemaradás – ismertette a távirati iroda.