2024 március 29

A 2020-as évet is sikerült alulmúlnia a Mercedes-Benznek

A pénteken publikált eladási statisztikái szerint a Mercedes-Benz tavaly 2,05 millió autót értékesített, a BMW konszern pedig a már korábban közzétett kimutatása szerint a BMW márkából 2,2 milliót. A Mercedes-Benz 2016-ban vette át a vezetést a BMW-től a német prémium márkák eladási rangsorában. A Mercedes éves eladásai Európában 11 százalékkal csökkentek tavaly, ezen belül pedig Németországban 25,5 százalékkal.

Legfontosabb piacán, Kínában is 2 százalékkal mérséklődtek a Mercedes eladásai tavaly. Szerény növekedést tudott viszont elérni a cég az Egyesült Államokban és általában Észak-Amerikában. A Mercedes-Benz közleménye a félvezetőáramkörök és más elektronikai alkatrészek hiányára vezeti vissza az eladások csökkenését, ami különösen az év vége felé éreztette hatását. A Mercedes-Benz október-decemberben 464 ezer autót értékesített, egynegyedével kevesebbet mint egy évvel korábban.

A szűkösen rendelkezésre álló félvezető és elektronikai alkatrészeket elsősorban a nagy nyereségtartalmú prémium modellekbe építette be a Mercedes-Benz. Részben ennek is tulajdonítható, hogy a luxusmodellek és az elektromos modellek eladása rekordszintre emelkedett. Teljesen elektromos autót például 99 ezret adott el tavaly a cég, 90 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A közlemény szerint az alkatrészek hiánya miatt a helyzet továbbra is bizonytalan és a későbbiekben is hatással lehet mind a termelési, mind az értékesítési volumenre.