A Hell cégcsoporthoz tartozó Avalon Center Kft. 5 milliárd forintos beruházás keretében felújította Miskolcon az egykori Északterv Irodaházat, és ötszintes irodaházat alakított ki belőle. A héten átadott East Gate Offices (EGO) közel 10 ezer négyzetméter “A” kategóriás irodával és étteremmel rendelkezik – közölte a társaság.

A beruházást teljes mértékben önerőből valósították meg, a komplexum jelenleg 65 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik. Benne ezidáig a HELL csoport cégei kaptak helyet, a bérelhető irodákkal kapcsolatban pedig zajlanak a tárgyalások a leendő bérlőkkel – közölte a társaság az MTI érdeklődésére. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az üdítőitalok előállításával foglalkozó Hell cégcsoport korábban modern gyártóegységet hozott létre a szikszói termelőüzem megépítésével, majd két évvel ezelőtt a fővárosban és környékén dolgozó munkatársak költözhettek egy korszerű irodaházba, a mostani beruházással pedig a vállalatcsoport miskolci irodája kap modern otthont. A nyilvános cégadatok szerint a 2014-ben ingatlanok vásárlására, üzemeltetésére és bérbeadására alapított, 43 embert foglalkoztató Avalon Center Kft. 2021-ben 540 millió forintos nettó árbevétel mellett 174 millió forintos veszteséget ért el, míg 2020-ban 1,4 milliárd forintos árbevétel mellett 65 milliós veszteséget könyvelt el ismertette a távirati iroda.

Az Avalon Center Kft. kizárólagos tulajdonosa az Üvegszikla Ingatlankezelő Kft., amely a Hell Energy cégcsoport tagja. A cégcsoport anyavállalata, a Hell Energy Magyarország Kft. árbevétele a társaság konszolidált éves beszámolója alapján tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot, adózott eredménye 15,6 milliárd forint volt. Az előző évben, 2020-ban a vállalkozás közel 72,7 milliárd forint árbevétel mellett több mint 7,8 milliárd forint adózott eredményt ért el. Korábbi tájékoztatás szerint a több mint ezer munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a világ ötven országában van jelen termékeivel, Magyarországon kívül Azerbajdzsánban, Bulgáriában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Szlovákiában, Horvátországban, Görögországban, Cipruson és Macedóniában piacvezető az energiaital-piacon.