Továbbra is a fizikai munkaerő-kölcsönzés a vállalat legeredményesebb üzletága, amelynek fő felvevőpiaca tavaly is a gyártás és a termelés volt.

Azon belül viszont az elektronikai vállalatok nagyobb, az autóipari beszállítók pedig a korábbinál kisebb szeletet képviseltek a cég ügyfélportfóliójában, amely tavaly 15 százalékkal nőtt és már 300 céget fed le. A kölcsönzött munkaerő aránya 48 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és még tovább nőtt az állományon belül a külföldi munkavállalók aránya: míg 2020-ban átlagosan a kölcsönzött munkavállalók 40 százaléka volt határon túli, addig tavaly már az állomány csaknem fele. Közölték, a vállalat több éves digitális fejlesztési programot is elindított, amely a háttérkiszolgáló rendszerek korszerűsítésével jelentősen csökkenteni tudja a toborzással és foglalkoztatással járó adminisztratív feladatok terheit. Példaként említették, hogy a külföldi fizikai dolgozóik beilleszkedését saját fejlesztésű chatbottal segítik.

A közlemény idézte Czellecz Zoltánt, a Work Force minősített HR szolgáltató cégvezetőjét, aki elmondta, adottak a feltételek ahhoz, hogy idén még tovább növekedjenek, így ambiciózus terveik vannak 2022-re. A közlemény szerint a céghez tartozó Job Force Iskolaszövetkezet is eredményesen zárta 2021-et, csaknem félmilliárd forintos árbevételt generált. Az iskolaszövetkezet tavaly a gyakornoki programokra helyezte a hangsúlyt, amelyeknél a diákok lehetőséget kapnak az elméleti tudást valós munkakörnyezetbe is áthelyezni, miközben a munkáltatók egy új, agilis munkavállalói réteget tudnak előteremteni és integrálni. A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. több mint 15 éve foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak – közölte a távirati iroda.