2024 március 28

Turisztikai kvótát vezet be Amszterdam

 

A korlátozás mintegy tíz százalékos csökkentést jelent az átlagos turisztikai forgalomhoz képest. A holland főváros az
intézkedéssel az infrastruktúrának a tömeges turizmus által okozott túlterhelését kívánja enyhíteni.

Az intézkedés polgári kezdeményezésként indult, amelyben a csatornaváros polgárai 30 ezer aláírással a vendégéjszakák számát évi 12 millióban követelték korlátozni.

Amszterdamban 2019-ben 22 millió vendégéjszakát regisztráltak, 2020-ban viszont a járványvédelmi zárlat miatt gyakorlatilag megszűnt a turisztikai forgalom.

A városvezetésnek évente fel kell mérnie a vendégéjszakák számának az alakulását és amennyiben az túllépi a megengedett határt, intézkedéseket kell hoznia a forgalom csökkentésére. A lehetséges intézkedések között szerepel a turisztikai adó növelése, valamint az Airbnb szálláskiadás korlátozása. Egyik intézkedés sem lenne új, a városvezetés az Airbnb és más szobakiadó platformokra vonatkozó szabályokat már korábban is erősen megszigorította. A szállodai férőhelyek száma is korlátozva van Amszterdamban, csakúgy, mint a történelmi centrumban vezetett városnéző túrák száma is -ismertette a távirati iroda.

Canal in old city at daytime in Amsterdam.

Forgalomcsökkentő intézkedésként tervbe van véve még hagyományos vöröslámpás negyedben nyújtottszolgáltatások száműzése is a város külterületére, valamint a kávéházakban a „soft” drogokértékesítésének megtiltását a turistáknak.