2024 április 16

Rontja a világgazdasági növekedési előrejelzését az IMF

Az új előrejelzés a Világbank és az IMF jövő heti őszi ülésszaka előtt lát napvilágot. Az IMF irányítója rámutatott arra, hogy az idei évi globális gazdasági növekedésre vonatkozó becslésen nem változtatnak, az marad 3,2 százalék, a jövő évi 2,9 százalékos adatot azonban rontják. Hogy pontosan mennyivel, azt a nemzetközi szervezet vezetője nem árulta el. Tavaly 6,1 százalékkal nőtt a globális GDP. A 2026-ig tartó időszakig a növekedés jelenlegi lassulása alapján a világgazdaság vesztesége mintegy 4 ezer milliárd dollárt tesz ki – mondta Krisztalina Georgieva, aki szerint ez hatalmas visszalépés a világgazdaság számára. A helyzet pedig inkább romlani fog, nő a recesszió kockázata. A bizonytalanság rendkívül magas háború és világjárvány idején – tette hozzá. Az IMF becslése szerint a világgazdaság körülbelül egyharmadát adó országok legalább két egymást követő negyedévben zsugorodnak idén vagy a következő évben. Az IMF vezetője szerint a lassulás minden nagyobb gazdaságban megfigyelhető, Európában, Kínában, az Egyesült Államokban, ami a feltörekvő és fejlődő országok gazdasági helyzetét is befolyásolja. Az eurózónát súlyosan érinti az oroszországi gázszállítások csökkenése, Kína a pandémiával összefüggő zavaroktól, valamint ingatlanpiacának mélyülő visszaesésétől szenved, az Egyesült Államokban pedig lassul a gazdasági növekedés, mivel az infláció csökkenti a reáljövedelmeket, a fogyasztói keresletet, míg a magasabb kamatok visszafogják a befektetéseket – közölte a távirati iroda.

Ez viszont érinti a feltörekvő és fejlődő országokat, mivel csökken az exportjuk iránti kereslet – mondta. Az IMF vezérigazgatója három pontba foglalta, hogy mit kellene tenni a világgazdaság stabilizálása érdekében. Az első az infláció csökkentése, a második olyan fiskális politika bevezetése, ami megvédi a kiszolgáltatottakat anélkül, hogy növelné az inflációt, a harmadik a feltörekvő piacok és a fejlődő gazdaságok támogatására irányuló közös erőfeszítés.