2024 március 28

Kétszámjegyű a növekedés a horvátoknál is

1996. óta a leggyorsabban – közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a második negyedévben 16,1 százalékkal nőtt a GDP éves szinten, míg negyedéves bázison 0,2 százalékkal zsugorodott. Rekordmértékben eddig 1997 harmadik negyedévében nőtt a GDP az országban, akkor 7,2 százalékkal.

Az idei második negyedévet megelőzően sorrendben negyedik negyedéve csökkent a GDP Horvátországban éves összevetésben. A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések következményeként tavaly a harmadik negyedévben rekordmértékben, 14,4 százalékkal zsugorodott a gazdaság éves szinten, míg 2020 egészét nézve 8 százalékos volt a gazdasági visszaesés.

A jelentés szerint a második negyedéves gazdasági növekedéshez a GDP összes összetevőjének növekedése hozzájárult, a legnagyobb mértékben a fogyasztási kiadások. A háztartások fogyasztása 14 százalékkal növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest, ami jelentős előrelépés az előző negyedévhez képest, amikor 0,3 százalékkal csökkent. Nőtt az állam fogyasztása, éves szinten 4 százalékkal ismertette a távirati iroda.

Az export 40,9 százalékkal, az import 30,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A bruttó beruházások és az állóeszköz-felhalmozás 18,3 százalékkal nőtt éves szinten, gyorsabban, mint az előző negyedévben, amikor a növekedés 4,6 százalékos volt. A kormány még áprilisban elfogadott konvergenciaprogramjában – amely 2022-2024-es időszakra szól – 2021-re 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, 2022-re 6,6 százalékkal, 2023-ra pedig 4,1 százalékkal.