2024 április 19

BörzeZárás augusztus 18. – Mérsékelt erősödés a nap végére

A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BÉT alulteljesítő volt a nyugat-európai tőzsdékhez képest.

A vezető részvények ellentétesen mozogtak, a Mol csökkent, az OTP erősödött, pedig nem érkezett a részvényekkel kapcsolatos egyedi hír. A nemzetközi piacokon változatlanul aggódnak a befektetők a földgázellátás miatt – tette hozzá. A forgalom továbbra is alacsony, „uborkaszezon van, ez hetek óta jellemző”.

A Mol 52 forinttal, 1,82 százalékkal 2810 forintra csökkent, 932,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 226 forinttal, 2,51 százalékkal 9216 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,19 százalékkal 327 forintra nőtt, forgalma 48,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0 forinttal, 0,00 százalékkal 8080 forintra emelkedett, a részvények forgalma 815,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 3809,92 ponton zárt csütörtökön, ez 2,86 pontos, 0,08 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.