Emelkedő forgalomban nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 343,38 ponton zár pénteken, 352,91 ponttal, 0,82 százalékkal magasabban az előző hetinél.

A részvénypiac heti forgalma 34,48 milliárd forint volt, szemben az előző heti 29,96 milliárd forinttal, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek. Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, hogy a hét második felében a kedvező nemzetközi befektetői hangulat következtében felfele indult a BUX index. Megemlítette, hogy céláremelés érkezett az OTP-re. Az Autonomous Research 9249,86 forintról 10 628 forintra emelte az OTP Bank 12 havi célárfolyamát, az ajánlásuk változatlanul alulsúlyozás. Az elemző felidézte, hogy erős növekedésről számolt be a CIG Pannónia. A magyar biztosító bruttó díjbevétele 26 százalékkal emelkedett éves alapon a második negyedévben. Az első fél évet tekintve 4,031 milliárd forintra emelkedett a biztosítási díjbevétel, amely 37 százalékos növekedés, a második fél évben már enyhén csökkent a növekedés üteme. Kérdéses azonban, hogy a növekedési tendencia folytatódhat-e a romló külső körülmények ellenére, illetve mekkora extra terhet jelent majd a vállalat számára az új biztosítási pótadó, amely akár 400 millió forint is lehet az idei évre – írja Józsa Bence heti összefoglalójában.

A héten az OTP árfolyama 0,35 százalékkal erősödött 17,85 milliárd forintos forgalomban, a papír 9180 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A Mol árfolyama a héten 0,92 százalékkal csökkent, 2808 forinton zárt pénteken, forgalma 4,66 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama 4 százalékkal 338 forintra emelkedett a héten, forgalma 359 millió forintot tett ki.

A Richter jegyzése a héten 2,63 százalékkal emelkedett, 8180 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 9,2 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3930,21 ponton zárt a héten, ami 78,03 ponttal 2,03 százalékkal magasabb az előző hetinél.